Klubunk Szentkirályi és az Almádival karöltve nekivágott már hagyományosnak számító tavaszi túránknak a Balatonkenesei Tátorján tanösvénynek.
A faluháztól indultunk ide érkezett mindhárom csoport, huszonnyolc fitt idős vágott neki az útnak.
Ragyogó napsütéses időben indultunk el a Soós-hegyre amely egy nyolcvan méter magas löszfal teteje.
A tátorján azért különösen érdekes, mert Közép -Európában szinte egyedül Balatonkenesén található meg. A tátorján egy káposzta féle, amely a jégkorszakból maradt itt, a Dél-orosz sztyeppvidékről származik, és tulajdonképpen a török korban honosodott meg. Sajnos az idén virágzás előtt sikerült érkezni, még csak egy - két virág nyílt ki.
A löszfal legmagasabb pontján áll Soós Lajos helyi költő tiszteletére emelt, vöröskőből faragott emlékoszlop.
Felírata magától a költőtől van:
Szép Balaton én csak hozzád vágyok.
Ringasson el a Te habos ágyod.
Itt boruljon rám az örök éjjel,
Te takarj be bársonyos fövénnyel,
Te suttogd el hajnali szellőnek,
Alkonyattal vándorló felhőnek,
Csillagos ég hulló harmatának:
Mért szaggatta e szívet - a bánat.
A kilátó meghódítása után folytattuk utunkat Balatonfűzfő felé. Árnyas aszfaltos úton, gyönyörű kilátással a Balatonra. Mindenki nagyon jól érezte magát, kellemesen elfáradva és élményekkel érkeztük haza 6,3Km-es sétánkról.
További képek az alábbi linken megtekinthetők!
https://plus.google.com/photos/102780886366422967505/albums/6138212735203038305?banner=pwa
2015. április 15., szerda
2015. április 9., csütörtök
Áprilisi programajánló
Április 1. Szerda
1000
Nagyi torna
1100 Lelki
feltöltődés Kardos Klárával
Április 2. Csütörtök
832 Termálfürdőzés Siófokon
Utazás menetrend szerinti
autóbusszal 8.32-kor a középső buszmegállóból!
Kedvezményes nyugdíjas belépő: 1300.-, Szaunás jegy 1800.-+ útiköltség.
Étkezés hátizsákból, de lehetőség van az étteremben is ebédet kérni!
Kedvezményes nyugdíjas belépő: 1300.-, Szaunás jegy 1800.-+ útiköltség.
Étkezés hátizsákból, de lehetőség van az étteremben is ebédet kérni!
Április 7. Kedd
800 Gyógypedikűr: Burghardt Klára
pedikűrös segítségét vehetik igénybe.
Időpont egyeztetés: Idősek klubja
pedikűrös segítségét vehetik igénybe.
Időpont egyeztetés: Idősek klubja
800 Frissítő
masszázs
Időpont egyeztetés a klubban
Időpont egyeztetés a klubban
900 Papírfonás
Április 8. Szerda
858 Vándor Szerda
Jásdi túra „Feszületek és Szakrális emlékhelyek útja”
Utazás menetrend szerinti
autóbusszal 8.58-kor Veszprémbe.
Étkezés hátizsákból. Hazaérkezés 18 órakor.
Április 9. Csütörtök
1000 Nagyi
torna
Váltóruhát, törölközőt és egy kispalack vizet mindenki
hozzon magával!
Április 10. Péntek
Költészet
Napi műsor
Részletek a szórólapokon.
Április
13. Hétfő
1400 Recehorgolás
Április
14. Kedd
800 Frissítő masszázs
Időpont egyeztetés a klubban
Időpont egyeztetés a klubban
900 Papírfonás
Április
15. Szerda
858 Vándor Szerda
Tátorján tanösvény túra
Utazás menetrend szerinti
autóbusszal 8.58-kor Balatonkenesére.
Étkezés hátizsákból. Hazaérkezés 16 órakor.
Április
16. Csütörtök
1000 Nagyi
torna
Váltóruhát, törölközőt és egy kispalack vizet mindenki
hozzon magával!
Április
20. Hétfő
1400 Recehorgolás
Április 21. Kedd
800 Frissítő
masszázs
Időpont egyeztetés a klubban.
Időpont egyeztetés a klubban.
900 Papírfonás
1330
Bérletes Színházlátogatás
Starfaktory
Utazás
menetrend szerinti autóbusszal 13.30-korVeszprémbe.
Az
előadás 14.30-kor kezdődik.
Április 22. Szerda
858 Vándor Szerda
Kiruccanás
Balatonfüredre
Program: Vaszary villa két
kiállításának megtekintése: Találkozás Picassóval és Robert Capa Mozgásban című
tárlata. Majd séta a parton.
Utazás menetrend
szerinti autóbusszal 8.58-kor Veszprémbe.
Belépő: 750Ft/Fő + útiköltség
Április 23. Csütörtök
1000 Nagyi
torna
Április
27. Hétfő
1400 Recehorgolás
Április 28. Kedd
800 Frissítő
masszázs
Időpont egyeztetés a klubban
Időpont egyeztetés a klubban
900 Papírfonás
1400 Szülinapi és névnapi klubdélután:
Helyszín: Idősek klubja
Helyszín: Idősek klubja
Köszöntjük
születésnaposainkat és névnaposainkat!
Jáki Endréné
Kohánka Istvánné
Nagy Erzsébet
Nagy Béláné
Nagy Béla
Jáki Endréné
Kohánka Istvánné
Nagy Erzsébet
Nagy Béláné
Nagy Béla
Jó egészséget és boldog, tartalmas éveket kívánunk!
Április 29. Szerda
1000 Nagyi
torna
Váltóruhát, törölközőt és egy kispalack vizet mindenki
hozzon magával!
Április 30. Csütörtök
1400 Film
Klub
Jásdi túra
El látogattunk a Bakony szívébe Jásdra. Győry Tünde polgármester asszony szeretettel fogadott bennünket. A faluház parkosítása közben röviden ismertette a falu történetét. Majd a községtől délre fekvő 600 éves Szentkút ma is a Bakony leglátogatottabb búcsújáró helyét néztük meg. Csodatévő és gyógyító hatásáról számtalan feljegyzés ismert, amelyek a veszprémi Püspöki Levéltárban találhatók. A Szentkút kápolnája gróf Zichy István segítségével 1837-ben épült fel, bejárata fölött a család címere látható. A barokk-rokokó stílusú kápolna belső boltozatán és oldalfalain festmények láthatók, 1969-re elkészült a szembe miséző oltár, a szószék és a vízkút, 1970-ben a kálvária, balatonalmádi vörös kőből.
A búcsú járó hely megtekintése után tovább ballagtunk nyugatra, a bozótos hegyoldalban a teljesen ép, kelta eredetű kettős sáncú földvárat , " Márkus várát néztük meg.
Túránk végezetével vissza ballagtunk a faluba és megnéztük a faluházban frissen megnyitott kiállítást a helyiek munkáiból. Közben az udvaron folyt a munka, a lakók össze adott virágaiból szépítették a falu ház kertjét, polgármester asszony közreműködésével.
Ugyan az időjárás nem volt éppen kegyes hozzánk, de nagyon jól éreztük magunkat és jó volt látni Jásd község összetartó erejét és munkáját!
A programon készült képeket megtekinthetik az alábbi linken!
A búcsú járó hely megtekintése után tovább ballagtunk nyugatra, a bozótos hegyoldalban a teljesen ép, kelta eredetű kettős sáncú földvárat , " Márkus várát néztük meg.
Túránk végezetével vissza ballagtunk a faluba és megnéztük a faluházban frissen megnyitott kiállítást a helyiek munkáiból. Közben az udvaron folyt a munka, a lakók össze adott virágaiból szépítették a falu ház kertjét, polgármester asszony közreműködésével.
Ugyan az időjárás nem volt éppen kegyes hozzánk, de nagyon jól éreztük magunkat és jó volt látni Jásd község összetartó erejét és munkáját!
A programon készült képeket megtekinthetik az alábbi linken!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)