2015. április 9., csütörtök

Jásdi túra

El látogattunk a Bakony szívébe Jásdra. Győry Tünde polgármester asszony szeretettel fogadott bennünket. A faluház parkosítása közben röviden ismertette a falu történetét. Majd  a községtől délre fekvő 600 éves Szentkút ma is a Bakony leglátogatottabb búcsújáró helyét néztük meg. Csodatévő és gyógyító hatásáról számtalan feljegyzés ismert, amelyek a veszprémi Püspöki Levéltárban találhatók. A Szentkút kápolnája gróf Zichy István segítségével 1837-ben épült fel, bejárata fölött a család címere látható. A barokk-rokokó stílusú kápolna belső boltozatán és oldalfalain festmények láthatók, 1969-re elkészült a szembe miséző oltár, a szószék és a vízkút, 1970-ben a kálvária, balatonalmádi vörös kőből.
A búcsú járó hely megtekintése után tovább ballagtunk nyugatra, a bozótos hegyoldalban a teljesen ép, kelta eredetű kettős sáncú földvárat , " Márkus várát néztük meg.
Túránk végezetével vissza ballagtunk a faluba és megnéztük a faluházban frissen megnyitott kiállítást a helyiek munkáiból. Közben az udvaron folyt a munka, a lakók össze adott virágaiból szépítették a falu ház kertjét, polgármester asszony közreműködésével.
Ugyan az időjárás nem volt éppen kegyes hozzánk, de nagyon jól éreztük magunkat és jó volt látni Jásd község összetartó erejét és munkáját!
A programon készült képeket megtekinthetik az alábbi  linken!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése